„Amit Thália kegye juttat”

 

 

Nem az első színész volt, akit szerepígérettel sikerült másik színházba csábítani. És Váradi Hédi Éva szerepére nagyon vágyott: „Úgy érzem, hogy ez a mű kísérlet nemcsak nekem, hanem mindenki számára… Olyan, mint egy régi épület, egy régi templom, amiben már jártak előttem is, most én vagyok benne, és jönnek majd utánam, de az épület áll fölöttünk, beborít mindannyiunkat” – mondta a szerepre készülve. A Nemzeti Színház 1967 tavaszán új bemutatóval jelentkezett: Arthur Miller A bűnbeesés után című darabjában mesélte el Marilyn Monroe színésznővel való házasságának tragikus történetét, középpontjában a színésznő feleséggel, Maggie-vel. E női alak megformálása hálás és izgalmas színészi feladat, Váradi Hédi egyik legnagyobb sikerét aratta benne. „Maggie alakjában nem a sztárt, hanem a mögötte húzódó emberi tragédiát kell eljátszani. Ez a szerep lényege. S még egyet: A bűnbeesés után remekmű, csodálatosan modern dráma, nagyszerűen megírt jellemekkel – nagyon szeretem. Soha, senkinek nem mondtam, de rettenetesen vártam ezt a szerepet. Azt hiszem, kevés modern író írt ilyen szépen, ilyen lírával és ilyen felzaklatóan gazdagon a nőkről, a nők misztériumáról”– vallotta a bemutatót követően. A szakma, a sajtó, nem beszélve a számtalan nézői visszajelzésről, az egyöntetű elismerés hangján szólt alakításáról. Többen megfogalmazták, hogy ez a szerep határkő volt pályáján. Általában addig is jó volt a színpadon, nagyon gyakran kitűnő, de most nagy lett Maggie szerepében, jelzők nélkül: nagy színésznő.

 

Demeter Imre véleménye a Film Színház Muzsika hasábjain: „Rajongás a műért, s nemcsak a szerepért – ezt éreztem Váradi Hédi megrendítő alakításából, míves játékának ötvözött stílusából, töretlen íveléséből, mely a külső és belső szépség lefegyverző erejével villantja fel az emberi tragikum beteljesedését. S megint éreztem, amiről eddig is beszéltünk: az emberi és művészi hivatástudatot.”

Molnár Gál Péter jellemzése a Népszabadságban: „Váradi Hédit újra felfedezték Miller A bűnbeesés után nemzeti színházi bemutatóján… Néhány színpadi jelenet, s ebben végigjárja egy diadalmas, sikerei teljében levő ragyogó fiatal nő bukását, belesüppedését alkoholmámorba és önmaga panaszainak sorolgatásába.”

Illés Jenő a Film, Színház, Muzsikában írta: „Váradi Hédi remeklését kell említenünk. Maggie drámáját végletekben mozgó egyéniségét, lelke szépségét és kivételes hiúságát, pózait és szenvedéseit, önemésztő gesztusait és embereket gyötrő kegyetlenkedéseit olyan hatásos eszközökkel jeleníti meg, hogy a színésznő egyik legnagyobb teljesítményeként kell emlegetnünk ezt az alakítását.”

 

 

Csúcsformában volt ekkoriban, és „csúcsra járatták” színházában. Ebben az évben öt repertoárdarabban játszott havi 30–31 (!) előadást; többségében főszerepet. Nem véletlenül mondhatta róla Kállai Ferenc, hogy Váradi Hédivel el lehetett tartani egy színházat. Előbb a Madách Színházat, aztán hosszú ideig a Nemzetit. Sokan voltak, akik érte jöttek. Kitűnő alakításait láthatta a közönség. Ekkor formálta meg Jean Anouilh Colombe című művének címszerepét, melyet Domján Edittől vett át, s mindössze három próbával oldott meg. S ekkor aratott sikert Charlotte Corday-ként Peter Weiss Marat halála című darabjában.

 

Aztán elkezdett ritkulni körülötte a levegő – 1967 és 1975 között alig, 1975 és 1983 között pedig egyáltalán nem játszott a Nemzetiben. Vajon miért? Van néhány vitathatatlan tény. Többszöri igazgatóváltás történt; előbb jó barátját, Both Bélát nyugdíjazták, majd Marton Endrét váltották le az őrségváltás és fiatalítás jegyében, s került Zsámbéki Gábor és Székely Gábor a színház élére. Közrejátszott az is, hogy a színésznők számára traumatikus a szerepkörváltás. Váradi Hédi a negyvenes évei felé közeledett. Visszaadott szerep, büszke-sértett elvonulás, a különböző klikkektől való távolságtartása… Találgatások, sejtelmes félmondatok bukkannak föl az évek távlatából. Soha sem fogjuk már megtudni az okokat. Mellőzöttségét ő maga sem értette. Úgy fogalmazott, hogy kikerült a színházi centrifugából, és a miért kulcsa nem az ő kezében van.

 

Egyetlen nagy szerepet – Friedrich Schiller Stuart Mária című drámájának címszerepét – még tartogatott számára az élet. Igaz, ezt a véletlennek köszönhette. Az 1969-ben bemutatott előadás óriási siker volt, Váradi Hédi színész pályája feledhetetlen alakítását nyújtotta. Királynőként távozott a színpadról esténként, de a színházból is a széria végén. Méltó, bár fájdalmas búcsú a Thália kegyeiből kihullott színésznő számára. A nemtörődöm színházi szakma asszisztálása mellett, az állami hivatalnoksereg cinizmussal fölérő gesztusaként épp e válságokkal teli időszakban, 1975-ben kapta meg a Kossuth-díjat.

 

„Ember vagyok, akiben él egy színésznő. Sokáig kínlódtam e kettősség miatt. Nem értettem magamat, nem mindig tudtam azonosulni ezzel a színésznővel, s akivel csak ritkán tegeződünk. Mikor a külső kör az elmúlt évek alatt csendesebb lett körülöttem, akkor tudtam rendet teremteni magamban” – írta Örömhír címmel megjelent cikkében, 1985-ben a Film, Színház, Muzsikában.

 

A színház okozta kényszerű pihenőéveket mégsem önsajnálattal, sértett visszavonulással élte meg. Az 1980-as évek elején készült interjúkban lelkesen mesélt önálló estjeiről, országjáró turnéiról: „Önálló műsorokkal járom az országot. Harmincéves színészi pálya áll mögöttem, s a befejezés, a záróív, úgy érzem, szép és helyes: most én megyek el a közönséghez, és azokhoz is, akik még nem tudtak eljönni hozzám. Autóba ülök és megyek… önálló esttel, irodalmi műsorral, és gyermekek részére összeállított programmal.”

 

 

Ekkor mindössze az ötvenes évei elején járt. Mellőzöttségében is igyekezett emberi tartását megőrizni. Tanult, olvasott, a keleti gondolkodók tanaiban mélyült el, a külvilágtól kissé elfordulva belső életét erősítette. Életérzését így összegezte: „Én emelt fővel állok ki a sorból, ebből a hajsza-sorból, megteremtve magamnak egy magasabb életformát, ami csendre, belső építkezésre teszi a hangsúlyt…” Mindehhez szüksége volt egy csöndes, nyugodt helyre. Ez volt számára a Vértes lábánál lévő kis falu, Gánt, melyet egy föllépése során ismert meg. Ott vett parasztházat 1979-ben, és oda húzódott vissza két föllépés között. Időközben szokás szerint elindult a városi pletyka a különc, félrehúzódó, magányos életet élő színésznőről. Hogy a lakásának falát bordásfal borítja a rendszeres testmozgás miatt. Hogy Gánton különleges búzaőrleményből süttet magának kenyeret. Hogy sértettségében vonult ki a világból. Eközben ő beteg édesanyját ápolta, elhanyagolva saját testi bajait.

 

Hosszú hallgatás után, 1983-ban Petrik József, a Józsefvárosi Színház igazgatója hívta először Váradi Hédit. Ismét színpadon játszhatott. Egy zenés vígjáték főszerepében láthatta a közönség, Gyárfás Miklós Férfiaknak tilos című vígjátékában. Kevesen tudják, hogy egy évvel később, a Delila című Molnár Ferenc-darabban Petrik a szerep mellett játékmesteri feladattal is megbízta, amit a színésznő örömmel vállalt. A Nemzeti Színházban 1983-ban – már betegen – ismét játszani kezdett. A nagy közönségsikert megért Csütörtöki hölgyek című előadásban Törőcsik Mari és Psota Irén voltak partnerei.

 

 

Méltatlanul kevés szó esett filmszerepeiről, rádiós és televíziós munkáiról, csodálatos hangjáról, melyet oly sok külföldi sztárnak és bájos mesefigurának kölcsönzött. Váradi Hédi érzékeny, finom hangján szólalt meg Ingrid Bergman, Anita Ekberg, Judy Garland, Vivien Leigh, Marlene Dietrich, Bette Davis, Marina Vlady és Marilyn Monroe. Emellett hallhattuk mint Irmát A Flintstone családban, mint Szerénkét a Frakk a macskák réme című rajzfilmsorozatban, s Tádéként a Mazsola és Tádé című bábfilmben, hogy csak a legismertebbeket említsük.

 

Két fontos tévéfilmről is emlékezzünk meg. 1960-ban a Gömböc című Maupassant-novella alapján készült alkotás utcalányaként a korszak egyik legjelentősebb alakítását nyújtotta. Hosszú út vezetett addig, amíg az 1987-es Egy gazdag hölgy szeszélye című filmben utoljára állhatott a kamerák elé, amelynek bemutatóját már nem érhette meg. Megromlott egészsége miatt az utószinkron Temessy Hédivel készült el. „Életem lényegét hivatásom töltötte be, szívvel-lélekkel arra koncentráltam, ezért életemből sok minden kimaradt: család, gyerek. De színésznőnek lenni, hitvallásom szerint, csodálatos ajándék, mert a színész egyetlen élet alatt – mivel a színjátszás lényege az átváltozás – sok életet élhet végig” – így összegezte pályáját 1982-ben.

 

A Várszínházban lett rosszul, a Csütörtöki hölgyek című darab előadásán. A mentő a Gyáli úti kórházba szállította. Ott halt meg néhány nappal később, 1987. április 11-én. A különleges színésznő egész művészi életére igaz az a gondolat, melyet Molnár Gál Péter egy szerepével kapcsolatban korábban leírt. Váradi Hédi gyengéd és mégis erős teremtés volt, aki annyi finom és érzékeny nőiségből volt összegyúrva és annyi fájdalommal meg humorral, hogy élővé tette alakításaival a színpadot. Kár, hogy a világnak nem volt szüksége ennyi nőiségre, fájdalomra és humorra.

 

Írta: Szebényi Ágnes

 

.............................................

Irodalmi Szemle, 1964. augusztus

Népszabadság, 1967. április 15. (Molnár Gál Péter)

Film, Színház, Muzsika, 1967. április 21. (Demeter Imre)

Mestersége színész – Váradi Hédi (Magyar Televízió, 1985. Rendező: Török Ilona)

Film, Színház, Muzsika, 1987. április 18. (Dalos László)

Lelkes Péter: Júliától Stuart Máriáig (Codex Print,1998)

Népszabadság, 1999. szeptember 22.

 

VÉGE