BÁBTÁR

A gyűjteményt, mely a hazai közgyűjtemények közül egyedüliként vállalta fel a magyar bábművészet dokumentumainak teljes körű gyűjtését és feldolgozását, Belitska-Scholtz Hedvig hozta létre 1970-ben. Gyűjteményünk gerincét Óhidy Lehel tervezett bábmúzeumának anyaga, valamint a Népművelési Intézet amatőr bábjátszással foglalkozó dokumentumai adják. A kollekciót tárgy-, illetve dokumentumtípusok szerint elkülönült egységekben őrizzük.

Tárgyi- és dokumentumtár

A gyűjtemény többezer bábot és díszletelemet tartalmaz a vásári bábjáték 19. századi marionettjeitől kezdve az avantgárd bábfigurákig, a 2. világháborút követő amatőr bábmozgalom bábjaitól a magyarországi bábszínházakban létrehozott előadások bábkollekcióiig. 

A legrégebbi marionettfigurák a Hincz család hagyatékából származnak. Az 1841-től magyarországi vásárokat járó bábjátékos-dinasztia 1889-ben a Városligetben telepedett le és itt alapította meg az Első Magyar Bábszínházat. A birtokunkban lévő – három generáción keresztül, apáról-fiúra öröklődött – bábegyüttes egy évszázad bábjátszásának műsor- és stílusváltozásait őrzi. Gyűjteményünk része az ugyancsak három generáción át a vásári bábjátékban jeleskedő Korngut-Kemény család hagyatéka. Kemény Henrik Vitéz László-játéka az európai vásári bábhagyomány méltán jelentős kincse. 

Történeti kollekciónkban 1910-től minden neves alkotó és fontosabb irányzat szerepel: Orbók Lóránd, Szokolay Béla, Blattner Géza és A. Tóth Sándor avantgárd és kísérleti bábjai, Büky Béla kesztyűs és árnyfigurái, Rév István Árpád egyedi technikai megoldású rudasbábui, valamint a hazai pedagógiai bábjátszás tárgyi emlékei. 

A gyűjteményt gyarapítja az Állami Bábszínház legendás előadásainak (Diótörő, Háry János, János vitéz) bábkollekciói, és egyre gyarapodó számban a magyarországi bábszínházak egyes előadásainak báb- és díszletanyaga. A Bábtár őrzi a Mazsola és Tádé sorozat címszereplőit életrekeltő bábszínész-házaspár, Havas Gertrúd és Bölöni Kiss István bábkollekcióját, valamint Lellei Pál bábkészítő mester prototípusbábjait.

Az írásos dokumentumok között személyes iratok, családi visszaemlékezések, levelek és hivatalos iratok találhatók, többek között a Rév István Árpád által megalapított és igazgatott Nemzeti Bábszínjáték működésének írásos forrásai, Blattner Géza visszaemlékezései és írásai, valamint az Állami Bábszínház legendás igazgatóinak, Bod Lászlónak és Szilágyi Dezsőnek kéziratos hagyatéka.

 

Képzőművészeti tár

A báb-és díszlettervek, bábos vonatkozású festmények és grafikák gyűjteménye. Ide tartoznak többek között Jaschik Álmos 1930-as években készült bábtervei, Rév István Árpád báb- bútor- és játéktervei, A. Tóth Sándor bábos témájú munkái és Büky Béla árnyjátéktervei mellett Foky Ottó bábos tematikájú anyaga. Jelentős kortárs anyaggal is rendezkezünk, gyűjteményünkben megtalálhatóak többek között Boráros Szilárd, Grosschmid Erik, Majoros Gyula, Mátravölgyi Ákos és Orosz Klaudia munkái.

Fotótár

A fotógyűjteményben található fényképfelvételek és negatívok többsége dokumentumértékű, de olyan ritkaságokat is rejt, mint például André Kertész felvételei Blattner Géza párizsi bábszínházáról, az Arc-en-Ciel-ről. A magyarországi bábszínházak közül a Bóbita Bábszínház és az Állami Bábszínház előadásai kutathatóak teljeskörűen. A tár 2019-ben Széman Richárd fotóművész többezer fotójával gazdagodott, a negatívok, digitális és papíralapú fotók az 1980-as évektől kezdődően dokumentálják a kortárs báb- és utcaszínházi alkotókat és előadásaikat.


Színlap- és aprónyomtatványtár

A többezer színlap és aprónyomtatvány szintén fontos bábtörténeti jelentőséggel bír. Itt őrizzük Orbók Lóránd bábszínházának néhány fennmaradt plakátját az 1910-es, és a Nemzeti Bábszínjáték eredeti műsorplakátjait az 1940-es évekből. Gyűjteményünkben megtalálható az Állami Bábszínház és utódja, a Budapest Bábszínház színlapjai mellett az összes hazai bábszínház plakátjai, műsorfüzetei és szórólapjai, meghívói, képeslapjai és értesítői.

 

Audiovizuális tár

Legfiatalabb gyűjteményi egységünk jelenleg több mint ezer tételt foglal magában. Ezek nagyobb része dvd formátumú előadásfelvétel, melyeket magyarországi bábszínházakban rögzítettek az 1980-as évektől napjainkig, továbbá fesztiválokon (mint a sárospataki “Zsákomban a bábom” Fesztivál és a nyírbátori Szárnyas Sárkány Nemzetközi Utcaszínházi Fesztivál) készült mozgóképes dokumentumanyagok. Emellett konferenciák anyaga és bábos tematikájú dokumentumfilmek is elérhetők.

 

KUTATÓSZOLGÁLAT:

hétfő, szerda: 9.00 – 16.00 óra

 

A gyűjtemény kutatási engedéllyel kutatható, mely letölthető innen!

A kutatási szabályzat itt olvasható.

 

MUNKATÁRSAK:

Kozmáné Simándi Katalin (gyűjteményi munkatárs): 061 375 1184/107, simandi.katalin@oszmi.hu

Lovas Lilla (muzeológus): 061 375 1184/107, lovas.lilla@oszmi.hu

Papp Eszter (muzeológus): papp.eszter@oszmi.hu

Somogyi Zsolt (muzeológus): 061 375 1184/107, somogyi.zsolt@oszmi.hu

Kedves Látogatóink!

A 353/2022. (IX.19.) kormányrendelet múzeumokra is vonatkozó előírásainak megfelelően, a költségeink racionalizálása miatt 2022. december 5. és 2023. február 28. között a Bajor Gizi Színészmúzeum nem látogatható.

Nyitás: 2023. március 1.

Múzeumunk zárvatartása alatt programjaink egy része más helyszínen kerül megrendezésre.
Kérjük, figyeljék honlapunkat és facebook-oldalunkat!

Accept