A magyar színművészet hagyományainak felkutatására és tudományos feldolgozására 1952 novemberében megalapították az Országos Színháztörténeti Múzeumot. Az intézmény igazgatójává Hont Ferencet nevezték ki. A múzeum egyik célkitűzése az volt, hogy a kortárs színművészetet a magyar színjátszás múltjával megismertesse, s ezzel segítse az alkotók munkáját, valamint a színházért rajongó közönségnek a régmúlt idők színjátszását bemutassa. A gyűjteményt szinte a semmiből kellett létrehozni, de az itt dolgozó szakemberek – Cenner Mihály, Staud Géza, Dömötör Tekla – személye, illetve az 1952. február 12-én megnyílt Bajor Gizi Színészmúzeum „ide vonzotta” a magyar színháztörténet becses emlékeit és dokumentumait. A gyűjteményépítést Gobbi Hilda, a Bajor Gizi Múzeum alapítója is segítette.
Az első állandó kiállítás – A magyar színészet hősi harca – 1954. december 28-án nyílt meg a Krisztina körúti épületben, és az első hivatásos magyar színtársulat megalakulásától kezdve a vándorszínészet korszakán keresztül a Nemzeti Színház történetét és kezdeti éveit mutatta be.
Hont Ferenc törekvése volt a kezdetek óta, hogy az Országos Színháztörténeti Múzeumot, az Állami Filmarchívumot és a Színház- és Filmművészeti Szövetség Tudományos Osztályát közös intézményben egyesítse. Fáradozásai nyomán 1957. január 1-jei hatállyal alakult meg a Színház- és Filmtudományi Intézet, melynek Hont lett az elnöke.
A nemzetközi és a magyar sajtóban megjelent színházról szóló cikkeket archiváló dokumentációs gyűjtemény, a hazai és a külföldi szakkönyveket és folyóiratokat őrző szakkönyvtár, az intézmény kiadványait, könyvsorozatait – Színháztörténeti füzetek, Színháztörténeti könyvtár, Korszerű színház, Színházi tanulmányok – gondozó szerkesztőség, a nemzetközi színházi élet eseményeit figyelemmel kísérő és a világszínházi törekvéseket bemutató kiadványokat szemléző lektori csoport mellett a színháztörténeti múzeum az intézet egyik részlegeként működött.
Az intézményből 1959-ben kivált a Magyar Filmintézet; a Színháztudományi Intézet pedig 1969-től Magyar Színházi Intézet néven működött. Az intézet a magyar színháztudomány bázisintézménye lett, koordinálta a színháztudományi kutatásokat, tervszerűen gyűjtötte a színházi előadások tárgyi dokumentumait, és állandó élő kapcsolatot tartott fenn a nemzetközi és magyar színházi élettel.
Az Intézetet az alapító vezette a leghosszabb ideig – tizenhét évig. Ezzel szemben a magyar színháztudomány kiemelkedő képviselőjének, dr. Székely Györgynek mindössze néhány hónap jutott, majd ezt követően örökös igazgatóhelyettes lett nyugdíjaztatásáig. Meg kell említeni még a reformkori irodalom kiváló kutatóját, Kerényi Ferencet, aki 1983-tól megpróbálta megújítani a Magyar Színházi Intézetet, s nevéhez fűződik a Magyar színháztörténet, 1790–1873 című kézikönyv szerkesztése és kiadása.
A múzeum életében 1970-ben döntő változásra került sor. Az addig egységes muzeális kollekciót szakgyűjteményekre bontották, kialakult a Fotótár, a Képzőművészeti gyűjtemény, az Emléktár, a Kézirattár, a Szcenikai gyűjtemény, a Színlaptár, a Topográfiai gyűjtemény, valamint a Hangtár. A Bábtár 1973-ban vált önálló gyűjteményi egységgé. A videotechnika elterjedésével a színházi kutatás elsődleges forrásává az előadásokról készített videofelvételek léptek elő. A Videótár (ma már Audiovizuális archívum elnevezéssel) 1987-től gyűjti a felvételeket. A Magyar Táncművészek Szövetsége 1988-ban azzal a feltétellel adta át történeti dokumentumait, hogy a Magyar Színházi Intézetben egy új gyűjteményt, a Táncarchívumot hozzanak létre.
Az intézmény 1991-től a múzeumi tevékenységet is hangsúlyozó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet néven működik. Az alapító okirat szerint országos gyűjtőkörű szakmúzeum, állandó kiállítóhelye a Bajor Gizi Színészmúzeum.
Írta: Gajdó Tamás