„Kultúrával a békéért”

 

A PIM-OSZMI Bábtárának kézirattárában számos szövegkönyvet őrzünk. Ezek között találunk professzionális bábszínházakban előadott darabokat, szövegeket az amatőr mozgalomból és olyanokat is, amelyek nem csupán a bábművészet népszerűsítését-felemelkedését szolgálták.

 

Tóth János csűrjében gyűlt össze a falu apraja-nagyja. Ez volt itt a legnagyobb épület, egykori tulajdonosa ekkor már Budapesten volt házmester. Igaz, itt kellett hagynia földjét-házát, azt birtokba vette a TSzCs, de ő legalább megszabadulhatott a napi kőkemény robottól… A nehéz, aratással telt nap után a férfiak kevésbé, a nők és gyerekek viszont hatalmas lelkesedéssel érkeztek. Mindenki a legszebb ruháját viselte. Várták a fővárosi művészeket. Sose láttak még színházat sem, nemhogy bábszínházat! Izgatottan ültek a zsúfolt padokon, lócákon, sámlikon. Eddig legfeljebb egy-egy bűvésszel, zsonglőrökkel találkoztak a szomszéd kisváros búcsújában, akik a körhinta mellett adták elő produkcióikat. De most ezek a művészek hozzájuk érkeztek, aznap este csak nekik fognak játszani. A pajta végében már ott volt a kifeszített vászon, kintről behallatszott az aggregátor duruzsolása, mert villany még nem volt a faluban, a különleges előadáshoz viszont fényre volt szükség. A petróleumlámpákat eloltották, a vászon kivilágosodott, a közönség elcsendesedett. Kezdetét vette a játék, árnyalakok tűntek fel és tűntek el a vászon mögött. Ismerős figurák, az utóbbi évek ismert szlogenjei, általuk is énekelt dallamok hangzottak el, de átírt szövegekkel. Ámulva bámultak, alig hittek a szemüknek… A gyerekek nagyokat kacagtak, a felnőttek elkerekedett szemmel figyelték az eseményeket. Kábultan álltak fel a darab végén, csendesen mentek haza. De nem felejtették el azt az estét, itt-ott sokáig fel-felemlegették a fővárosi művészek vendégjátékát…

 

 

Az elképzelt jelenet ismerős lehet akár Bacsó Péter Te rongyos élet című filmjéből is, de azt egy bábjáték ihlette. A szövegét Elekes Pálné írta, az ősbemutatót a Szabó Ervin Könyvtár kulturbrigádja tartotta. A bábfigurákat, díszleteket Bognár Zoltán tervezte, a zenéjét Turay Mihály állította össze. Csupa múltba vesző név… A szöveget azonban a Népművészeti Intézet adta ki és terjesztette. Az egészen biztosan komoly meggyőződéssel és jó szándékkal összeállított mű nem más, mint egy propaganda-bábjáték, pontos címe: „Terménybegyűjtéssel védjük a békét, növeljük népünk jólétét! – Árnyjáték 9 képben”. Születésének éve 1951.

 

A bevezető így szólt a feladatról: „Jó gabonatermésünk ígéret arra, hogy dolgozó népünk nem lesz szükségben legfontosabb élelmének, a kenyérnek. Hamarosan megindul a cséplés, és ezzel elérkezik az az idő, amikor parasztságunk bőséges terméséből eleget tesz a nép államával szemben fennálló kötelezettségének – a terménybeadásnak! A begyűjtés sikerének minden előfeltétele megvan. Egyénileg dolgozó és szövetkezetekbe tömörült parasztságunkon a sor, hogy megvalósítsa a begyűjtési munka során a jelszót: Cséplőgéptől a begyűjtőhelyre!”

 

 

A kilenc képben feltűnnek a szorgalmas parasztok és minden ellenségük. A zenés betétek egy részét jól ismert dallamokra adták elő. Ezek között valódi gyöngyszemeket találunk:

 

A már mi nálunk babám dallamára:

 

Refrén: Béke katonája

 

A juhásznak jól megy dolga dallamára:

 

 

De a haladás mellett az ellenségre is fel kellet hívni a figyelmet! „A kanásztánc dallamára, mérsékelt tempóban”:

 

 

 

 

 

 

A külső-belső ellenség fenyegetése ellenére a darab csak pozitív üzenettel érhetett véget:

 

 

A Népművészeti Intézet kiadványa a bábjáték minden elemét tartalmazza, a szövegen, verseken túl kottákat a dalokhoz, instrukciókat a bábokhoz, díszletekhez és az előadás módjához, valamint – semmit nem bízva a véletlenre – a bábok négyzethálóra rajzolt tetszőleges méretre nagyítható rajzait. A szerzők feltehetően azért választották az árnyjáték-technikát, mert ezeknek a báboknak, díszleteknek az elkészítése nem igényelt sem túl nagy befektetést, sem túl nagy kézügyességet.

 

A Bábtárban őrzött példány A. Tóth Sándor hagyatékából került a múzeumba, aki az 1920-as 1930-as évek fordulóján Blattner Géza párizsi Arc-en-Ciel bábszínházának egyik legfontosabb munkatársa volt. Hogy eljátszotta-e darabot Pápán (ahol a második világháború után élt) vagy környékén, nem tudjuk, de azt gondosan megőrizte, így láthatjuk az 1950-es évek elejének egy mai szemmel már tragikomikus pillanatát. Azt azonban tudjuk, hogy a terménybegyűjtés – „padlássöprés” – egyáltalán nem volt népünnepély. A kultúrát azonban minden diktatúra megpróbálta a propaganda eszközévé tenni. Az a szituáció, amit az árnyjáték felidéz, azt bizonyítja, hogy a kommunizmusnak nemcsak a kisemmizettek, börtönbe vetettek és kivégzettek lettek áldozatai, hanem a kevés haszonélvezőn túl: mindenki.

 

Írta: Somogyi Zsolt