Májusi programjaink a Bajor Gizi Színészmúzeumban

Május 11., 15 óra

Szubjektív tárlatvezetés a Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849 című kiállításban

Közreműködik: Szilágyi Márton irodalomtörténész

Belépő: 1500 Ft

 

 

május 19., 15 óra

Múzeumi teadélután. Felolvasószínház

Kántorné Engelhardt Anna és Bajza József levelezése

„szerencsésnek tartom magamat a rendelt időre megjelenhetni”

Az első magyar nyelvű kőszínház 1837-ben nyitotta meg kapuit Pesten. Az új intézmény működtetésére részvénytársaságot alapítottak, s az irányítást a társaság választmánya intézte. Ez a testület Pest vármegye vezető embereiből állt, s az egyik feladata az volt, hogy megteremtse a színház első társulatát. Ezt a színháztörténeti pillanatot idézzük fel levelek és emlékiratok segítségével.

Közreműködik: Sajgál Erika és Kovács István színművész és Gajdó Tamás színháztörténész

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat a szebenyi.agnes@oszmi.hu e-mail-címen jelezzék. Belépő: 1500 Ft 

 

 

május 19., 19 óra

„Pincétől a padlásig” – VILLASÉTA Bajor Gizi egykori otthonában

A Nemzeti Színház egykori dívája az 1930-as évektől a XII. kerület akkor még csöndes és városszéli egyik utcájában egy kétszintes villában élt, egy óriási kert közepén. Mindez ma is áll, a Színészmúzeumnak ad helyet. A közel ezer négyzetméternyi épületnek a nagyközönség előtt eddig rejtett, titkokkal teli tereit az egykor menekülteket rejtő alagsorától a titkos kincsek lelőhelyét jelentő padlásig, valamint a kert rejtelmes zugait fedezhetik fel a programon résztvevők.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a séta során az épület négy szintjét sok lépcsőzéssel járjuk be!

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat a szebenyi.agnes@oszmi.hu e-mail-címen jelezzék. Belépő: 3000 Ft

 

 

május 20., 10 óra

Fényből szőtt mesék: A szegény csizmadia és a szélkirály

Sorozatunk elsősorban óvodás korú gyerekek és szüleik számára kínál kellemes perceket egy-egy szombat délelőtt, mely során a mesék és a muzsika világában barangolunk. A történet hőse egy csizmadia, akit megajándékoznak egy varázslatos asztallal, egy különleges báránnyal és egy bűvös bottal. De majdnem elveszíti e kincseket egy kapzsi gazda miatt. Végül minden jóra fordul.

Közreműködik: Kecskés Karina színész-drámapedagógus és Fehérváry Lilla előadóművész

A részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ kötött! Információ és regisztráció: Gerecs Katalin múzeumpedagógus (gerecs.katalin@oszmi.hu) Belépő: 1000 Ft (3 év alatt ingyenes)

 

 

május 24., 15 óra

Villakoncert

Bajor Gizi egykori szalonéletét megidéző koncertjeink évadzáró eseményeként egy különleges barokk zenei programmal jelentkezünk. Egy mára elfeledett korabeli hangszer lesz a főszereplője. A viola da gamba család tagjai a legrégebbi európai vonós hangszerek közé tartoznak. Népszerűségük és fénykoruk olyannyira a reneszánsz és a barokk zenei korszakaihoz köthető, hogy nem sokkal a 18. század közepe után, a hegedűk rohamos előretörésével teljesen ki is mentek a divatból.

Közreműködik: Stollár Xénia viola da gamba művész és dr. Balogh Vera fuvolaművész

Belépő: 1500 Ft

 

 

május 28., 15 óra

Finisszázs a Börcsök Enikő (1968–2021) – „az ember csak a saját múltját ismeri” című kiállításban

Közreműködik: Hegyi Barbara színművész és Rudolf Péter, a Vígszínház igazgatója

Az eseményen való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat a szebenyi.agnes@oszmi.hu e-mail-címen jelezzék.  A belépés ingyenes!

 

 

Időszaki tárlataink:

Börcsök Enikő (1968–2021) – „az ember csak a saját múltját ismeri”

A kiállítás látogatható: 2023. május 28-ig, szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között.

 

Magyar nyelvű színjátszás Petőfi korában 1823–1849

A kiállítás megtekinthető: 2023. április 22. – 2023. december 31. között szerdától vasárnapig 14 és 18 óra között.

Helyszín: Bajor Gizi Színészmúzeum (1124 Budapest, Stromfeld Aurél út 16.)

Tárlatvezetést csak kis létszámú csoportok számára tartunk, előzetes bejelentkezés szükséges: nyitvatartási időben a 06-1-225-3161-es telefonszámon vagy a bgm@oszmi.hu e-mail-címen.

 

Időszaki kiállítás külső helyszínen:

Madách 200

Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet installációja a 10. Színházi Olimpián

Helyszín: a Nemzeti Színház első emeleti előcsarnoka

Megtekinthető: 2023. április 16. – 2023. július 1. között

2023.05.07